Bakfű

További magyar nevei: betonikafű, orvosi tisztesfű
A bakfű latin neve: Stachys officinalis, Betonica officinalis
Család: ajakosvirágúak 

Előfordulása: A bakfű elsősorban az erdei tisztásokon, cserjésekben, hegyi réteken élő, évelő növény.

Leírása: A bakfű szára egyenes, 50-70 cm magas, egyszerű, négyszögletű, gyér levelű, szőrös. Tőlevelei hosszúnyelűek, lemezük 20 cm hosszú, hosszas tojásdadok, csipkésen fogasszélűek, borzasszőrűek. A szárlevelek kisebbek, a felsők ülők. A virágok bíborvörösek, a szár végén 5-10 cm hosszú tömör fürtben csoportosulnak, júliustól őszig nyílnak.

Gyűjtése, feldolgozása: A növény virágzó hajtásait kell gyűjteni a tőlevelek hozzászedésével. Kb. 4 kg frissen gyűjtött anyagból kapunk 1 kg szárazat.

Hatóanyag: A drog (Betonicae herba) cseranyagot, kovasavat, szaponint, kolint, keserűanyagot, egy glikozidát, kevés illóolajat stb. tartalmaz.

A bakfű teáját asztmás és hurutos bántalmak ellen használják. A népi gyógyászatban epilepszia ellen is alkalmazzák.